A Déli összekötő vasúti híd új, harmadik vágányának utolsó hídeleme a következő napokban a helyére kerül - írta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid pénteken a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szabó DánielA Regiojet közép-európai magánvasúti szolgáltató megkezdte a jegyértékesítést az Adriai-tengerhez induló éjszakai járataira Horvátországba - közölte csütörtökön a cseh társaság és a járatot Magyarországon üzemeltető Continental Railway Solution Kft. közös közleményben.
Szerző(k): Domokos ErikaA Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont tavaly a tavaszi leállástól eltekintve a járványügyi korlátozások mellett is biztosította a vizsgázási lehetőséget, amelyből 2020-ban 680 ezret bonyolítottak le.
Szerző(k): Szász PéterNemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a Budapest-Kelenföld vasútállomás volt felvételi épületének átalakítását és felújítását célzó beruházást.
Szerző(k): Németh GézaDurván visszaesett az utasforgalom az állami közlekedési cégeknél, ám a takarékoskodás és a kapacitások visszafogás szóba sem jöhetett. Sőt, a MÁV-nál két számjegyű jövedelem-emelkedést kért a szakszervezet 2021-re, míg a Volánnál a bérfelzárkóztatás kerül napirendre.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentős késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Győr vonalon, miután a Keleti pályaudvarról Sopronba tartó Lővér InterCity 12 órakor Tatabánya állomás váltókörzetében "szétakadt", és egy kocsi első két tengelye kisiklott - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaJelentős fejlesztések várhatók a záhonyi vasúti körzetben; kínai és orosz partnerek is érdeklődnek a magyar-ukrán határon lévő logisztikai komplexum fejlesztésében rejlő üzleti lehetőségek iránt - mondta Horváth László, a MÁV-REC Kft. többségi tulajdonosa a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Szász PéterMa tehetik meg utoljára első nyitóajánlatukat a MÁV-Start Zrt. 50 villamos motorvonatra szóló közbeszerzési felhívására jelentkező vasútijárműgyártók.
Szerző(k): Rácz Gergő